Sindzse zabszeme

Beleolvasós ízelítő a Sindzse zabszeme című Leslie L. Lawrence-paródiából

Különös tudóscsoport gyülekezik a Himalája egyik törpeállamában, Krepálban, hogy útnak induljanak egy távoli kolostorba. Az expedíció tagjai a legkülönbözőbb tudományágakat és nemzetiségeket képviselik. Gyanútlanul vágnak neki a Kart-hágónak, de mindjárt az első éjszakán szörnyű gyilkosság történik... Senki sincs a helyzet magaslatán. Sem az angolt rosszul beszélő helyi rendőr, Hayba kapitány. Sem a japán vallástörténész, Hanuka Kutatomuki. Sem a brit matematikus és szerencsejátékos, Jack Pot. Sem az orosz néprajzkutató, Ihajla Csuhajlova. Egyedül Lesbie L. Lowkupec az a derék férfiú, akire ebben a helyzetben is bízvást lehet számítani.

Íme a regényrészlet:

Az éjszakai programomat illetően egyáltalán nem vált be az előrejelzésem. Hamarabb elhagytam a sátrat, mint gondoltam volna. Az éjszaka közepén ugyanis velőtrázó sikoltozásra riadtam fel, és természetesen azonnal utána szándékoztam járni a nyugtalanító hang forrásának.
Amint kiléptem a szabad levegőre, a holdfényes éjszakában a következő látvány tárult a szemem elé: tőlem mintegy ötven méterre Ihajla Csuhajlova állt kővé dermedve egy sátor előtt, és bántóan magas fejhangon vonyított, akár egy kimiskárolt sakál. Odarohantam hozzá, amilyen gyorsan csak bírtam, és szinte minden sátorból csatlakozott hozzám valaki.
Öten-hatan szinte egyszerre érkeztünk a helyszínre, a termetes néprajzkutató mégis engem részeltetett abban a megtiszteltetésben, hogy a karjaimba omlott, ezáltal nem csekély testsúlyának jelentékeny hányadát a saját vaskos lábairól az én bal vállamra helyezve át. De ez a testvériesnek egyáltalán nem nevezhető közteherviselés sem hozta olyan állapotba, hogy képes legyen megszólalni. Kommunikációja abban különbözött egy partra vetett halétól, hogy a néma tátogáson túlmenően rémült arccal mutogatott a sátor bejáratára.
Kutatomuki elszántan belépett a sátorba, de az ő közbenjárása sem vitte előre a rejtély megoldását. Amikor kijött, szakasztott úgy viselkedett, mint az orosz etnográfusnő: riadt arccal tátogott hosszú másodperceken keresztül.
Már-már attól lehetett tartani, hogy a görög állatorvost kell felébreszteni, hogy magyarázatát adja a titokzatos hal-kórnak, amikor a japán vallástörténésznek hirtelen visszatért a hangja, s attól a pillanattól fogva eszelős tekintettel szaladgált fel-alá a hóban, édes anyanyelvén rikoltozva:
– Egekura! Kanimukiba szuraszike! Egekura! Aszive kihasada! Odabe hevera teteme!
– Mit mond? Fordítsa már, Jacques, az istenért! – fohászkodtunk Möszjő Citokceau-hoz vagy öten.
– Magam sem értem pontosan... – simogatta szakállát a nyelvész, miközben megpróbált minden idegszálával a folyamatosan kiabáló japán szavaira koncentrálni –, mintha azt mondaná, hogy hullát látott... igen, határozottan azt kiabálja, hogy egy megkéselt férfi... igen, egy szíven szúrt illető fekszik bent...
– De kicsoda, az ég szerelmére?!
– Kowaka wicso zoszaki! – jajongta Kutatomuki.
– Azt mondja, a geológus kolléga az – tolmácsolta Jacques.
– Atyaúristen! Klausz! Ne tedd ezt velem, öregem! – jajdult fel fájdalmasan Jack Pot. – Tegnapelőttről lógsz tizenöt fontommal! – tette hozzá részvéttől remegő hangon, miközben behatolt a sátornyíláson. Amikor néhány másodperc múlva előbukkant, már nyoma sem volt rajta felindultságnak. Maga volt a megtestesült angol hidegvér, amikor bejelentette:
– Nos, bár a sportok közül a műkorcsolyához értek a legkevésbé, de azt hiszem, nem tévedek, ha azt állítom, hogy ami odabent van, az egy leszúrt Rittberger. Én ugyan nem nyúltam hozzá, nehogy elmaszatoljam a nyomokat, de ahogy elnéztem, annak az esélye, hogy még életben van, konvergál a nullához.
Ekkorra már Phil O’Dendronban is győzött a kíváncsiság a félelem fölött, és ő is rövid szemlét tartott odabenn, amely után tárgyilagosan kijelentette:
– Úgy van, ahogy Mr. Black Jack mondta. Mr. Duplalutzot leszúrták. Akarom mondani egy furcsa bökő áll ki a mellkasából, a szíve tájékánál. Mármint a geológus kollégának.
Eme mondatok hallatán Zoran Gutanovics is bement a sátorba, hogy néhány pillanat múlva megrendült arccal térjen vissza közénk. Sokáig keresgélte a szavakat, mire képes volt megszólalni:
– Ne várd a májust, hiszen közelít a tél – mondta patetikus hangon, majd levette nyúlszőrkucsmáját, és imádkozni kezdett.
Megsepissen, a dán művészettörténész folytatta a sátorlátogatók sorát. Ő még annyit sem szólt, mint a jugoszláv antropológus, amikor kijött. Némán, jelentőségteljes arccal elhúzta a mutatóujját a torka előtt, aztán lehajtott fejjel elindult a hóban.
A rám olyannyira jellemző határozottság és kiváló helyzetfelismerés birtokában habozás nélkül cselekedtem. A másodperc tört része alatt körvonalazódtak agyamban a tennivalók. Csuhajlovát Jack barátom gondjaira bíztam, Zoran Gutanovicsot elküldtem, hogy azonnal riassza az állatorvost, a rendőrt és a hegyi vezetőt, majd bátran behatoltam a sátorba.
Az egyik tábori ágyon a spanyol hidrológus aludt, részegen hortyogva, a másikon Rittberger hevert, és valóban egy késre emlékeztető tárgy állt ki a mellkasából. Rögtön láttam, hogy dr. Miapanasz Ragtapasz itt már nem segíthet, de mégsem volt hiábavaló az az intézkedésem, hogy őt is a helyszínre kérettem, mert amikor többen kíváncsiskodva betódultak mögöttem a sátorba, Kukkole Menjeninnen kisasszony a látvány hatására nyomban elájult. A görög állatorvos épp az ő élesztgetésén fáradozott, amikor a hatóság képviselője megérkezett:
– Engem föl ezért ébreszteni? Nem is van semmi baja lady-nek. Meg sem van gyilkolászva. Ki tréfálja engem? Figyelmeztetek, hogy hatóság vezetése félre vonja után magának bírság!
– Ő csak elájult, amikor... – fogott magyarázkodásba Zoran Gutanovics, de Hayba kapitány letorkolta:
– Aki elájulik, az nem képezi tárgyát of bűncselekmény, mert Krepál területén ez nem van megtiltva! Ezért emiatta nem kell engem felkelteni éjszaka fekvős közepén!
– Kellős közepén – javította ki Citokceau, de a nyelvi korrepetálás egy csöppet sem hatott csillapítólag a rendőr idegállapotára:
– Én is azt éppen mondani szintén pontosan! Kelek fel az éjszaka közepén miatta a viccelésnek, mert senki nem van összegyilkolva! Ez botrány!
Tudóstársaim ekkor végre szétnyitották sorfalukat a felbőszült közeg előtt, hogy tapintatosan feltárhassák előtte azt a tényt, amiért a helyszínre citáltuk. Mit mondjak, látványos változások mentek végbe a kapitány arcán, miközben óvatosan Rittberger hullája mellé lépett:
– Istenes jóság! Ez nem lélegez!
A görög állatorvos megerősítette a diagnózist, tájékoztatásképpen hozzátéve, hogy ez a halálnak egy jellegzetes kísérő tünete.

.