Fészkijárat

MILYET?

Az alábbi történet megmutatja, hogy milyen az, amikor az egyébként szerfölött halvérű Berzenkét kihozzák a sodrából. Mert az úgy volt, hogy a fesztiválozás egy pontján szeszes italokat kívántunk meg mi, ezért elhaladtunk egy kiszolgáló egységhez, és ott Berzenke rendelt. A három felessel meg a három sörrel sok gondja nem akadt, viszont Berzenke annyira költői jelenség és hírhedetten széplélek, hogy a legszelídebb töményt sem tudja kísérő nélkül magába ereszteni, ezért kért két deci kólát is magának.
– Milyet? – kérdezte a lány.
– Pepsit – felelte halálos nyugalommal Berzenke.
Az információs szupersztrádán valami forgalmi zavar keletkezhetett, mert a lány újra megkérdezte:
– Milyet?
– Pepsit! – hangsúlyozta immár zaklatottabb lelkiállapotban Berzenke.
– Milyet? – firtatta továbbra is a lány, és akkor már lehetett érezni, hogy Berzenke lelkében eltört valami, és már nem hisz annyira abban, hogy idegen emberek magától értetődő egyszerűséggel kommunikálhatnak egymással pusztán nyelvi formulák segítségével.
– PEPSIT! – ismételte meg a kóla típusára vonatkozó kérelmét, de most már enyhén kitáguló orrlyukkal, felhúzott szemöldökkel, remegő szájszéllel és idegesen ugráló vállal.
– MILYET? – kérdezte újra a lány, és látszott rajta, hogy már kezd neki is elege lenni a meddő kommunikációból.
– PEEEPSIIIT! – közölte Berzenke, gyakorlatilag üvöltve, és akkor már aprócska lábai nem is érték a talajt, annyira felhúzta magát a pultra. Attól lehetett tartani, hogy be is fog esni a vendéglátóipari egység azon szakaszába, ahol italra vágyó civilnek semmi keresnivalója nincsen.
Ekkor helyeztük magunkat szolgálatba Gronyárral, és Berzenkét a rövidnadrágjánál fogva visszavontuk a pult légteréből a talajra, megelőzendő a további gondokat. Tudniillik az volt a rettenetes probléma, hogy egyáltalán nem Berzenkét faggatta a női hölgy. A kiszolgáló egység előtt ugyanis kétfelől alakult ki sorállás, és a másik rendelő pasas, aki ugyanolyan módosult tudatállapotban leledzett, mint Berzenke, csak egy sört rendelt, de nem mondta meg, milyet. Őfelé záporoztak a firtatólagos érdeklődések, Berzenke hülye kóláját akkor már rég csapolta lefele egy másik hölgyemény, aki csöppet sem volt azonos az elszántan kérdezővel, csak hát Berzenke már rég nem volt abban az állapotban, amikor még tudományos megfigyeléseket végezhet az ember női arcokon.
– Nem téged kérdeztek, hülyegyerek, dugujjá má el – indítványozta Gronyár, miközben bőszen rángatta lefelé az ingerült kis Berzenkét a pultról.
– Már jön a nyomorult két deci kólád, minek okozol botrányt kora délután? – érdeklődtem jómagam, vasmarokkal beleragadva a levegőben kapálódzó Berzenke gatyakorcába.
Barátunk ekkor végre felfogta, hogy ő most jelentősen megbukott egy igen egyszerű kommunikációs tréningen, viszont kárpótolta magát az itallal, és jellegzetes életvidámság ömlött el az arcán, amikor kísérőt is kapott hozzá. És mi is megnyugodhattunk végre.